Az enyémből nyíló, szomszéd iroda is tele lett.

Csevej, nevetés no meg morgolódás és elégedetlenség hallik egész nap onnan.

Hát mer munka az nincs. Meg egyébként sem értenek hozzá.

Vannak viszont ragyogó ötletek, egész rohammal.

Húúúúúúúúúúúúúh.

Nagy az isten állatkertje. És még szorgalmasnak is szeretnének látszani.

Borzalmas.

Ilyenkor bevonulok  saját helyemre, immár társbérleményembe, és sírok, zokogok.

Szóval a szomszéd irodában eddig kettő személy ült.

Mind a kettő férfiember volt. Az egyik állandóan szabadságon, meg táppénzen, mert nagyon beteges. Betegesen utálja az egész céget.

Lásd mint én, de én legalább  jól elszórakoztam itten magamban, meg a nettel.

Meg veletek!

Kiegészült azonban fenti társaság egy kolléganővel is, és a férfiembernek is elfogytak a táppénzes napjai.

Ilyenezazélet egyszer mindenki meggyógyul, (vagy nem).

Ő kissé  magának való ember, de csendben van, nem sok vizet zavar.

Ellenben a régi új asszonysággal, aki már szerepelt ezerszer zokogásaimban, bizonyos pogácsa-ügyekből kifolyólag.

Hát. Ez a helyzet.

brühhhhh

Minden reggel igen kómás állapotban zuhanok be a munkahelyemre.

Eddig, - hangsúly az "eddig"-en - szerettem az íróasztalomat.

Biztosan megtaláltam mindent, amit kerestem.

Igaz, ami igaz, időbe telt.

Ráadásul azt a látszatot keltette, hogy a tulajdonosa, igen-igen dolgozik a dolgozójában.

Ha alaposan beletúrt volna az istenadta a papírhalmazba, kiderült volna, azoknak a feljegyzéseknek - semmi köze nem vagyon a dologhoz, ami 8 órán keresztül a dolgom lenne.

De kit érdekelnek az apróságok? 

Itt legalábbis senkit.

Vége mindennek. A vidámságnak, az olvasgatásnak az interneten, soha többet nem lesz szőlő, sem lágy kenyér. 

Szobatársat kaptam.

Szimpatikus.

Kis virágcsokor köszön minden nap az íróasztalán, a ceruzák sorrendben szín és nagyság szerint sorakoznak.

Meglepődve tapasztaltam, ma reggel, hogy pohár alátéteket is hozott magának. Kicsik,  kerekek és apró virágos minták díszítik körbe-körbe a csipkeszerű papirost.

Nehogymá kávés legyen az asztallap vagy az irat.

Hogy fogom én mindezt kibírni?

Már tegnap elkezdtem rendet tenni az asztalomon. Minden nap szemlesütve jövök be az irodába, érzem, hogy a hátam mögött már suttogják a különbséget......

Most mi legyen?

Ráadásul ő lett én, azaz a  főnököm.

a képen nem én vagyok.

Elolvasom »